A fő Vietcong egységek egyenruhát viseltek, állandó szolgálatot teljesítettek a katonaságnál, és nagy támadásokat indítottak minden területet. A regionális erők is állandóan, pihenés nélkül sozlgáltak, de csak a saját területükön. Ha szükséges volt, a kis területi csoportok egyesültek és nagy támadást vittek véghez. Ha az ellenséges nyomás túl nagy volt, kisebb csoportokra bomlottak és szétszóródtak. Nem úgy mint az igazi csapatok, akik profi katonáknak hitték magukat, a helyi Vietcongon messze nem voltak ilyen magabiztosak. A legtöbb esetben az újoncok fiatal teenagerek voltak, de sokakat motivált az idealizmus, másokra viszont ráerőszakolták jelentkezést vagy szégyenből jelentkeztek. Voltak azonban kételyeik a saját képességeikkel szemben, hogy talán fel tudják-e venni a harcot a jól felfegyverzett és kiképzett amerikai katonákkal. Kezdetben a helyi gerillák csak alap vagy minimális gyalogsági kiképzést kaptak, de ha a fő erőkbe felvették őket, akkor haladó instrukcókkal is elláthatták őket. Ráadásul több tucat rejtett központ volt Dél-Vietnám területén, csapat- vagy szakazvezetőknek, fegyver- és rádiógyakorlatokra. Ahhoz, hogy a gerillák megértsék miért is harcolnak, minden gyakorlat során politikai utasításokat is kaptak. Az 1960-as évek közepére a legtöbb Vietcong erő kínai AK-47-es gépfegyverrel volt felszerelve. Több fajta Szovjet és kínai könnyű és közepes gépfegyvert, és ritkán, nehéz gépfegyvereket. A nehéz gépfegyvereket az amerikai helikopterek ellen használták. Ahhoz, hogy egy páncélozott járművet, vagy bunkert elpusztítsanak, a Vietvongokank nagyon hatásos rakétáik, gránátjaik és hátrasiklás nélküli puskáik voltak. A mozsárágyúk is jelen voltak a harcokban, nagy számban, és volt egy előnyük; könnyű szállítani. Sok fegyver, beleértve a robbanószereket és aknákat, házilag gyártottak voltak, bennt a falukban. Az alapanyagoknál a guberált konzervektől kezdve a az eldobott drótig mindent megtalálunk, de a legfontosabb alapanyagokat az ellenségektől szerezték. Egy évben, a fel nem robbant amerikai bombák több mint 20 000 tonna robbanószert tartalmaztak szétszórva a vietnámi vidéken. A légitámadások után, önkéntesek megkeresték a bombákat, és a veszélyes munkába kezdtek, hogy új fegyvert csináljanak. A helyi erők primitív fegyvereket is terveztek, néhányat arra terveztek hogy eliessze a behatolókat, de voltak nagyon veszélyes darabok is. "Punji csapdák" - éles tüskék, árkokba rejtve - könnyen kiiktathatták az ellenséges katonát. A Punjik szándékosan fertőzöttek voltak, hogy a fertőzés veszélyét foko